veteranus
Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? (Lk 15,4)
Krisztus Jézusnak ezen fenti példázata két dolgot mutat meg Egyetlen Urunkról, a mi Hű Pásztorunkról. Egyrészt azt, hogy mekkora hatalmas értéket tulajdonít nekünk az Isten. Ha bármikor értéktelennek éreznénk magunkat, és azt hisszük, senki sem szeret, gondoljunk erre. Másrészt azt, hogy milyen messzire elmegy Isten azért, hogy megmentsen bennünket. Mennyei Urunk nem fogja be a fülét egyetlen elveszett lélek kiáltása elől sem. Imádságaink "...emlékeztetőül feljutottak.” (ld. ApCsel 10,4). Krisztus Jézus nem csupán megment bennünket, de hordoz, amikor úgy éreznénk, hogy magunktól nem tudunk tovább menni. Az Ő ígérete ez: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsid 13,5). Egy másik jézusi példázat egy elveszett ezüstpénzről szól: „Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem.” (Lk 15,8-9). Az érmét éppen az az asszony vesztette el, akinek vigyáznia kellett volna rá. "Elvesztette" az érmét, pedig az még a házban volt. Ez azoknak a "híveknek" a képe, akik minden vasárnap a templomban ülnek, és azt hiszik, hogy az egyházi hovatartozásuk, vagy a családi kapcsolataik vagy a "fennen hirdetett jó cselekedeteik" majd megmentik őket. Mit tett a példázatban szereplő asszony? Lámpást gyújtott, kiseperte a házat, és mindenütt kereste az érmét, amíg meg nem találta. Bármi is áll az utunkban, azt el kell söpörni, hogy Krisztushoz jöhessünk. Gyújtsuk meg Isten Igéjének lámpását és hirdessük az egyetlen üzenetet, ami megmentheti az embereket bűneikből: „…az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére…” (Róm 1,16). Az asszonynak lett volna más dolga is, ruhákat kellett volna megvarrnia, állatokat kellett volna ellátni, és vizet kellett volna hoznia, de mindezek háttérbe szorultak. A mai meghasonlott egyházunkban is lámpásra van szükség, hogy világosságot gyújtson. Olyan seprűre, hogy kitakarítson a mammon mocskos hajhászásából, a világi demagóg "dumák" ismételgetéséből és arra az elkötelezettségre, amely meg nem áll addig, amíg mindazok, akik elvesztek az Isten házában, megújulva meg nem találtatnak, és üdvösséget nem nyernek.
Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam! Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni. ... Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott. (Lk 15,21-32)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy értem is utánam jöttél.
Ámen
