veteranus
Ímé elődbe adta az Úr, a te Istened ezt a földet: menj fel, bírjad azt, a miképen megmondotta az Úr, a te atyáidnak Istene néked; ne félj, és meg ne rettenj! (5Móz 1,21)
A pusztai vándorlás vége felé a kiválasztott nép kémeket küldött arra a földre, amelyre Isten akarta vezetni őket. Bár jó híreket kaptak, hogy a termés is szép, olyan, mint amilyet még soha életükben nem láttak, mégsem tudtak örülni neki. Emberi tulajdonságunk, hogy általában arra figyelünk, ami nincs, ami hiányzik nekünk. Ez félelmet és aggodalmat kelt bennünk, vagyis sikeresen tudunk magunk elé akadályokat tenni oda is, ahol korábban nem is volt. Mózes is ezt tette, amikor megbízta Isten a feladattal, hogy hozza ki Izrael népét Egyiptom földjéről, és a népe is ezt tette, hogy csak magára tekintett: "..ki vagyok én? ..kik vagyunk mi?" Sokszor nem akarunk küzdeni, áldozatot hozni, nem akarunk megváltozni mi sem vagy épp irányt változtatni, engedelmeskedni az Úr vezetésének. Pedig valóban tejjel és mézzel folyó kánaáni élet vár(na), de mi is folyton akadékoskodunk: "...ha majd ezt-azt megkapunk, akkor..." Mi kire hallgatunk, és mi szerint hozunk döntéseket? Az öntelt emberekre, netán önmagunkra, vagy arra, aki az Úrra mutat, és emlékeztet bennünket az Isten szavára? Közel kell kerülni a célhoz, az Isten országához. Még nem vagyunk ott, még nem vagyunk a részese... Vagy "vakon" megbízunk az Úrban és követjük Őt, vagy visszafordulunk, és megyünk a maguk feje után, a magunk választotta széles (kör)úton keringünk tovább, a saját pusztaságunkban. Krisztus Jézus egykor azt mondta: ...azt akarom, hogy ott legyetek, ahol Én vagyok! Mi is ezt akarjuk? A mi hitünknek titka az, hogy Őbenne maga az Isten jelent meg a földön. "Én és az Atya egy vagyunk." (Jn 10,30) Jézuson keresztül az örökkévaló Isten hívta, és hívja el ma is az embert. Ez benne az az ellenállhatatlan erő, amely ilyen hatással tudott lenni azokra, akiket elhívott. Jézus hívása felidézi az ember szívében az Isten paradicsomi hangjának emlékét, felszítja a vágyat arra a magasabb rendű életre, amelyre eredetileg elrendeltetett neki. Aki meghallja nemcsak fülével, hanem szívével is ezt a hangot, az azonnal kész elszakadni régi életfolytatásától és követni Őt.
Az Úr, a ti Istenetek, a ki előttetek megy, ő hadakozik ti érettetek mind a szerint, a mint cselekedett vala veletek Égyiptomban a ti szemeitek előtt; És a pusztában, a hol láttad, hogy úgy hordozott téged az Úr, a te Istened, a miképen hordozza az ember az ő fiát, mind az egész úton, a melyen jártatok, míg jutátok e helyre. Mindazáltal nem hivétek az Úrnak, a ti Isteneteknek. A ki előttetek jár vala az úton, hogy helyet szemeljen ki néktek. (5Móz 1,30-33)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál.
Ámen
