veteranus

2024.08.09 09:41

Miért kísértitek az Urat? (2Móz 17,2)

Ál­dott ígé­ret, hogy eb­ben a ki­szá­mít­ha­tat­lan vi­lág­ban, Is­ten gyerme­kei An­nak az Istennek ígé­re­tét, sze­re­te­tét bír­ják, Aki­ben nin­csen még a vál­to­zás­nak ár­nyé­ka sem. Mai Igénk a pusz­tai ván­dor­lás em­bert pró­bá­ló vál­sá­gos sza­ka­szát idé­zi. A nép elé­ge­det­len­sé­ge vé­gig­kí­sé­ri a negy­ven esz­ten­dő tör­té­né­se­it. A nép úgy ér­zi, hogy a jö­vő ígé­re­te nem éri meg a sok szen­ve­dést, le­mon­dást, Egyip­tom olyan, ami­lyen, de ki­pró­bálták biz­ton­sá­gát. So­kan fel­te­het­ték azt a kér­dé­st, amely ma is sok ember kérdése: érdemes‑e le­mon­da­ni va­la­mi­ről, a pil­la­na­tok ké­nyel­mé­ről, örö­me­i­ről, amit már is­me­rek, egy jö­vőbéli bol­dog­sá­gért, amit pedig nem isme­rek? Hi­á­ba mu­tat­ta meg Is­ten számtalan­szor az ese­mé­nyek fe­let­ti ha­tal­mát, sze­re­te­té­nek je­le­it, ez a nép úgy tesz, mint­ha nem em­lé­kez­ne a cso­dás sza­ba­du­lás­ra. Rö­vid­lá­tó ez a nép, nem tud fel­te­kin­te­ni ar­ra, aki­től min­den sza­ba­du­lás, se­gít­ség jött, csak az or­ra elé néz, és ezért lát­ja min­den szen­ve­dé­se oko­zó­ját ve­ze­tő­jé­ben, Mó­zes­ben. A nép nem ér­ti Is­ten aka­ra­tát és Mó­ze­sen ké­ri szá­mon a ké­nyel­mes, kom­for­tos élet hi­á­nyát: "És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódék a nép Mózes ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból? hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat?" (2Móz 17,3) Mó­zest itt nem ön­ti el az in­du­lat. Aki esz­kö­zül ad­ja ma­gát má­sok szol­gá­la­tá­ra, bol­do­gu­lá­sá­ra, az megtapasz­tal­ja a tá­ma­dá­sok ke­reszt­tü­zé­ben is, hogy Is­ten nem hagy­ja ma­gá­ra. Mó­zes bár sokszor ta­lál­ko­zik né­pe há­lát­lan­sá­gá­val, sokszor egye­dül őt te­szik fe­le­lős­sé a szenve­dé­sért, a nyo­mo­rú­sá­gért, még­is en­ge­del­mes és tud­ja, hogy Aki őt el­hív­ta, erőt ad a feladatok tel­je­sí­té­sé­re. Ma is mind­annyi­unk éle­te az Ígé­ret föld­je fe­lé ve­zet. Ta­lán mi is sok min­dent ne­he­zen tu­dunk összeegyeztet­ni Is­ten sze­re­te­té­vel és igaz­sá­gos­sá­gá­val. Ezért pró­bál­juk meg a velünk való történéseket az Ígé­ret föld­jé­nek táv­la­tá­ban, a ke­reszt alá áll­va szem­lél­ni, hogy ér­tel­met nyer­je­nek az önmagukban számunkra el­fo­gad­ha­tat­lan ese­mé­nyek is. Isten választott népére is áldást hozott: a kő­szik­lá­ból víz fa­kadt. Krisztus Jézus még a gyil­kos gyű­lö­let­re is ir­ga­lom­mal, sze­re­tet­tel vá­la­szol. A mi bű­ne­ink­re is sze­re­tet­tel vá­la­szolt: Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. (Jn 3,16-17) Ezen az úton las­san az Is­ten­ről al­ko­tott té­ves ké­pek ki­tör­lőd­nek és Ő a Jé­zus Krisztus­ban meg­is­mert, ma is változat­la­nul sze­re­tő Is­ten. Egyetlen Urunk meg tud győz­ni, hogy min­den gon­dunkat, ami­vel nem tu­dunk megbirkóz­ni, lá­bai elé te­gyük és fo­gad­juk el min­den hi­tet­len­sé­günk ellené­re atyai bo­csá­na­tát.

Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim. Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök. Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik. Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké. (Zsolt 16,7-11)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is kihoztál a magam Egyiptomából.

Ámen