veteranus
"...király akarsz-é lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-é rajtunk? (1Móz 37,8)
A bibliai József nem véletlenül álmodozott arról, hogy egyszer nagy és hatalmas lesz. De otthona tele volt konfliktusokkal, hazugságokkal, fájdalmakkal. Az asszonyok versengtek férjük szeretetéért és törődéséért, majd később a fiaik is apjukéért. Jákob szemében József a család jövője, ő az áldás hordozója. Egy rosszul szerető apa, egy elkényeztetett fiú, és tíz keserű, szeretetéhes testvér... József álma azonban nemcsak erőszakot szült, nemcsak csalást és hazugságot, hanem vigasztalhatatlan gyászt is. A történetnek ezzel csak látszólag van vége, mert ez az álom Istentől való álom. A konfliktusokkal teli családban Isten munkája bontakozik ki, csendes és láthatatlan munkáját semmi sem állíthatja meg. Ez hatalmas erőforrás és vigasztalás lehet mindazoknak, akiknek életében zűrzavar van, akik hordoznak fájdalmakat és sebeket, akiknek családja korántsem idilli. Az Istent nem bénítja meg az emberi fájdalom és bűn, mert Egyetlen Urunk jelen van az övéi életében ilyen körülmények között is. Egészen láthatatlanul vezeti a dolgainkat a saját terve szerint. Isten megerősíteni akar bennünket, hogy ne féljünk. Arra hív, hogy bízzunk minden körülmény között Őbenne, és fogadjuk el azt, hogy Ő cselekszik érettünk. Arra hív ma is bennünket, hogy keserűség vagy kétségbeesés helyett válasszuk a Benne való bizalmat. Ahelyett, hogy nehézségeinkben, gondjaink közepette elfordulnánk az Úrtól, fogadjuk el, hogy Ő mindig értünk munkálkodik. Ahelyett, hogy azt gondolnánk, hogy Krisztus Jézus egy pillanatra is elfordult tőlünk és elhagyott, legyünk bátrak és bízzunk Benne, hisz tudhatjuk, hogy Neki mindennel terve van.
Emlékezzetek meg az ő csodáiról, a melyeket cselekedett; jeleiről és az ő szájának ítéleteiről. Oh Ábrahámnak, az ő szolgájának magva; oh Jákóbnak, az ő választottának fiai! Ő, az Úr a mi Istenünk, az egész földre kihat az ő ítélete. Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, a melyet megszabott ezer nemzetségiglen; ... Kihozá azért az ő népét örömmel, és az ő választottait vígassággal. És nékik adá a pogányok földét, és öröklék a népek fáradságos szerzeményét. Azért, hogy megtartsák az ő rendeleteit, és törvényeit megőrizzék. Dicsérjétek az Urat! (Zsolt 105, 5-45)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is megszabadítottál.
Ámen