veteranus
Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. (1Móz 22,13)
A Bibliában több helyettes személy van, akik mint Krisztus Jézus előképe jelennek meg. A kos, amely Ábrahám fia, Izsák helyett Isten kegyelméből és szeretetéből megáldoztatott, aminek a vérét ontotta a fia helyett, jelképezi az Isten Bárányát, a Krisztus Jézust, Aki helyettünk öletett meg és adatott halálra. De ilyen előkép József, akit testvérei eladnak, és akit az Isten az ő testvéreinek a megmaradásáért küld el Egyiptomba a fáraóhoz. Aki megpróbálja ugyan a testvéreit, de teljes szívből megbocsát nekik, nyílván azt a Jézus Krisztust ábrázolja, akit az emberek, a testvérei eladtak, de aki a kereszten is azokért imádkozott, akik Őt odaszegezték. Ha elmélyedünk az Igében, lehetetlen dolog erre rá nem jönni. Nem nehéz felismerni ezekben a versekben azt a Jézust, aki testvérünkké lett, aki az övéi közé jött. Az a Mózes, aki kivezette népét az egyiptomi szolgaságból, aki átvezette a Veres-tenger hullámai közt, ő sem más, mint a szabadító Jézus Krisztus, aki a bűn Egyiptomából vezeti ki népét az igazi Kánaán felé. Azért kiáltott így: „Ne féljetek, megálljatok! És nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek.” (2Móz 14,13) Hogy mennyire Jézust példázzák ezek a dolgok, mutatja a Zsidókhoz írt levél bizonyságtétele is: „Mert ez nagyobb dicsőségre méltattatott, mint Mózes, amennyiben a ház építőjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak.” (Zsid 3,3) Mi magunk soha sem tudnánk kifizetni a bűneinkért fizetendő árat. Ám Krisztus úgy döntött, hogy a földre jön, elhagyja Isten Fiának létformáját, azért, hogy kifizesse bűneink büntetését. Ő ezt megtette, ezért most már megvan a lehetőségünk nemcsak bűneink bocsánatára, hanem arra is, hogy az örökkévalóságot Vele töltsük. Hogy a lehetőséggel élni tudjunk, Krisztus kereszten véghezvitt tettébe kell helyeznünk hitünket. Nem tudjuk magunkat megmenteni; ehhez egy helyettesre, szabadítóra van szükségünk. Jézus helyettünk szenvedte el a büntetést, a kereszthalált. Nekünk már van Szabadítónk, csak meg kell látnunk Egyetlen Urunkat. Engedjük, hogy naponta megszabadítson a bűn bilincséből. Hova vezetne az utunk, ha vezetőnknek nem Jézust választjuk? Ezt újra és újra meg kell kérdeznünk önmagunktól. Ne kívánjunk mást, mint hogy a vezetőnk Ő legyen, Akire ma is rábízhatjuk magunkat, Akinek a kezében biztosan mehettek át őseink is a földi életen az örök nyugodalomba. Ő valóban mindig a megfelelő vezetőnk lesz, soha nem járunk téves utakon, és nem távolodunk el a céltól sem.
Velem vándorol utamon Jézus,
Ez a vigaszom, baj ha jő.
Bármi súlyosak rajtam a terhek,
Segít hordani, ott van Ő,
Segít hordani, ott van Ő.
Velem vándorol utamon Jézus,
Bár az út néha oly sötét.
Soha nincs okom félni a bajtól,
Amíg irgalmas karja véd,
Amíg irgalmas karja véd.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vezetsz utamon.
Ámen
