veteranus
Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él. (Jn 11,25)
Lázár történetét jól ismerjük. Mire Jézus odaér ő már négy napja halott, de Egyetlen Urunk feltámasztotta őt a halálból. Emberi értelemmel felfoghatatlan volt, hogy miért nem ment Jézus segíteni azonnal a beteg barátján. Talán nem érdekelte Őt a sorsa? Az Ige azt írja: „Jézus pedig szerette... Lázárt”. Krisztus Jézusban Isten értelme volt, és a Szentlélek megmutatta Neki a teljes képet, és nem csak a jelen problémáit látta. Tudta, hogy az Atya Isten hogyan fogja magát megdicsőíttetni ebben a tragikus eseményben. Az Isten abban dicsőül meg, amikor az emberileg megoldhatatlan problémákat megoldja. Amikor a reménytelenből reményt fakaszt, a halálból életet. Ez hitet eredményez, megerősít. Milyen nagy a mi Istenünk és milyen véges a mi felfogásunk! Mennyire szükségünk van Őreá, és mennyire nem úgy segít, ahogy mi elgondoltuk... Lázárnak át kellett mennie a halálon. Nehéz úton vezet minket ma is Jézus Krisztus, de hagyjuk, hogy munkálkodjon bennünk! Sok mindent kell kiégetnie belőlünk, hamis elgondolásokat, önszeretetet, túlzott ragaszkodást dolgokhoz. Néha tragikus dolgokat enged meg az életünkben, gyászt, testi, lelki gyötrődést, és mi nem látjuk ebben Isten kezét, csak a bajt. De Krisztus Jézus már látja a teljes képet, és a hit szeme is látja a teljes képet. Bajainkban Jézus nem hagyott el bennünket, hanem minden a gondjainknál hatalmasabb cél érdekében történt, az, hogy az Isten megdicsőüljön és ezáltal sokaknak hite megerősödjön. Milyen bizonyság vagyunk mi a szenvedésekben az Úrról? Elkezdünk emberi segítségben bízni? Bűnös utakra térni? Esetleg fellázadunk Ellene? Így Isten nem fogja magát megdicsőíttetni, mert a bűnt nem jutalmazza meg, sőt, megbünteti azt. Akármilyen furcsán hangzik is, Jézus arra várt, hogy Lázár meghaljon, pedig nagyon szerette őt és nagyon fájt Neki a szeretteinek szenvedése. Akkor hát hogy is van ez? Át kell mennünk mindnyájunknak a halálon, azért, hogy élhessünk, immár a megújult hívő életben. Meg kell halnunk magunk számára, hogy Krisztusban élhessünk. Ez nehéz és fájdalmas dolog, de Krisztus Urunk mindvégig ott van és arra vár, hogy meghaljunk, hogy feltámaszthasson és az eredendően bűnös természetünket kicserélhesse az Ő természetére.
És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben. És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra. Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké. (Dán 12,1-3)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy a Tied vagyok.
Ámen