veteranus

A szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. (1Jn 2,16)

A széles világi út sok örömöt kínál, amik szórakoztatnak ugyan, de ennek az útnak az ura a sátán. Ő jól ismer bennünket, minden gyengeségünket, és szövi előttünk a kívánsághálót. Jól ismert séma ez: amink van, kevés, éppen ezért mindig több kell, sőt a másé kell. Az ördög odavetíti szemünk elé, és már fogva is vagyunk. Ha szól a csendes hang hozzánk, meghalljuk-e Krisztus Jézus figyelmeztetését: Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak? Az ördög a széles útján úgy visz, észre sem vesszük, hogy belül a szívben is elkezdődik a "széles" út. Korrupció, hatalomvágy, ármánykodás, sóvárság, cinizmus... Belül is oly nagy zűrzavar van. Mindent megszerzünk, ami korábban nem sikerült, amit a világ, vagy Isten nem adott meg. Az ördög olyan dolgokat mutat meg, amiket soha nem szerezhettünk volna meg, ami soha nem lehetne a miénk. Nem is vesszük már észre, hogy az ördög visz az ő hazugságvilágába. De Krisztus Jézus sohasem csap be bennünket. Az embernek nincs hatalma a széles útról letérni. Minden hatalmát elveszítette az ember ezen az úton önmaga felett, így egy lehetősége maradt: ha Egyetlen Urunk szabadítja meg. A világi öröm nem az Atyától van. Amihez annyira ragaszkodunk, az halálra van ítélve, éppen úgy, mint az az ember, aki ragaszkodik a széles úthoz. Csak kiáltsunk a Krisztushoz, mert van olyan út, ahol sohasem törik össze a szív. Odaát fogjuk meglátni, hogy milyen semmiség volt az, ami vitt bennünket, és nem okozott igazi örömöt. Amit az ördög, a világ ad, az egyszer megég. De Jézus azért jött, hogy a kiáltó hangunkra szabadítással feleljen.

A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan. A mit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, a mit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok. És az az ígéret, a melyet ő ígért nékünk: az örök élet. (1Jn 2,23-25)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy a Te utadat járhatom.

Ámen