veteranus
És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, a kik adnak és vesznek vala abban. (Lk 19,45)
Amikor a bárcsak szavunkkal kezdünk egy mondatot, alapvetően valamilyen hiányunkról beszélünk. Bárcsak élne még, akit szerettem – vagyis nincs mellettem, csak a hiányát érzem. Bárcsak meggyógyulnék, vagyis egészségem valamilyen oknál fogva megromlott, és a hiányát érzem. Bárcsak több pénzem lenne, vagyis hiányoznak az általunk oly' nagyra becsült lehetőségek, amiket sok pénz birtokában megtehetnénk. Titusz, a római generális Kr. u. 70-ben földig rombolta Jeruzsálemet, vele együtt magát a jeruzsálemi templomot is. Krisztus Jézus prófétaként előre látta mindezt és sírva mondta, hogy bárcsak ne látszat lenne az ünnepi fogadtatása, bárcsak szív és lélek szerint is királlyá fogadná őt a nép. Bárcsak szív és lélek szerint is a békesség, a megváltás, az üdvösség útját keresnék. Bárcsak mi is ne csak testileg ünnepelnénk őt, ne csak a szánkkal dicsőítenénk az Egyetlen Urunkat, hanem szív és lélek szerint is. Mert az üdvösség, az örök élet útja ma is csak a békesség útja lehet! A békesség útját járjuk-e a mindennapokban vagy csak a lózungokat ismételgetjük? Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban árusok és pénzváltók oda nem illő sokaságával szembesült, bizony felborította az árusok székeit és kiűzte őket. Az az üzenete ennek a mai igének, hogy bár a Megváltó nem közömbös az egyéni ember szomorúsága és terhei iránt, de nem közömbös a választott nép tisztátalansága iránt sem. Vannak ma is szomorúságaink és terheink, veszteségeink nekünk is. De rajtunk, személyes döntéseinken, viszonyulásainkon is múlik a tisztaságunk, lelkünk békéje. Biztosak lehetünk benne, hogy amikor az Isten ránk tekint, nem ütköznek közömbös és élettelen falakba a bennünk dúló érzések, indulatok és kérdések. Sokszor vádaskodunk az ég felé tekintve: Miért engedi, hogy az emberi gonoszság vagy beteg vezetők agyszüleményei miatt ártatlanok haljanak meg? Milyen Isten az, aki engedi mindazt a pusztító háborgást, ami napjainkban a világban zajlik? Befellegzett annak az embernek, aki csalódottságában elfelejti a tényt, hogy ezt az utat maga az ember választotta... Ennek a korszakában élünk, ahol a Sátán ordító oroszlánként lesi, kit nyelhet el Isten gyermekei közül. Aki csalódottságában inkább megtagadja az élet terheinek súlya alatt az Istent, minthogy meghallaná a hívó szót: jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik meg vagytok terhelve, afölött Jézus Krisztus ma is sír. Annak az élete felett a Megváltó ma is hiányérzettől telve, megszomorított Lélekkel mondja: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békésségre vezető utat… Bárcsak felismernénk Teremtő Atyánk kegyelmét, hogy most még engedi a bűn, a vele együtt járó rossznak uralmát. De Krisztus Jézus feltámadásában már megmutatta, hogy a végső győzelem, az a bizonyos utolsó szó mégiscsak az övé lesz!
És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek. És menének hozzá vakok és sánták a templomban; és meggyógyítá őket. A főpapok és írástudók pedig, látván a csodákat, a melyeket cselekedett vala, és a gyermekeket, a kik kiáltottak vala a templomban, és ezt mondták vala: Hozsánna a Dávid fiának. (Mt 21,12-15)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.
Ámen
