veteranus
Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok! (Mt 27,24)
Egyre inkább felelősség-áthárító társadalomban élünk, gondjainkért mindig valaki mást hibáztatunk. Mindig van, aki soros... Ám ez nem most kezdődött, már Ádám is azt mondta az Édenkertben az Istennek: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem” (1Móz 3,12). Ez az áthárítás pillanatnyilag talán csökkentheti a bűntudatunkat, de ennek hosszú távon nincsenek nyertesei. Amikor Pilátus halálra ítélte Krisztust, azt mondta: „Én ártatlan vagyok ennek az embernek a vérétől… ti vagytok a felelősek!” Azt hitte, ha a zsidókat hibáztatja, azzal elkerülheti, hogy magára haragítsa a feleségét vagy a politikai bírálóit, és így bizonyíthatja ártatlanságát. Mégsem tudta lerázni magáról a döntése következményeit. Mi sem tudjuk, mert a saját döntéseinkért és tetteinkért Isten bennünket tart felelősnek: „Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni” (Róm 2,6). Pál apostol azt írja: Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is. (Gal 6,7). Ha mások ártottak nekünk, abban ők a bűnösök, és bizony le fogják aratni ennek következményét is... Isten nem tud mit kezdeni azokkal, akik nem vállalják a felelősséget döntéseikért, ezért űzte ki Ádámot és Évát is a Paradicsomból. Ugyanígy, mikor valaki mást tartunk felelősnek körülményeinkért, azzal a változás lehetőségét az ő kezükbe tesszük. Ez azt jelenti, hogy semmi sem fog változni, amíg ők nem változtatnak rajta. Ezért nyomorúságosan fogjuk érezni magunkat. Ha pedig őrizgetjük magunkban a neheztelést, azzal csak saját magunknak okozunk fájdalmat újra meg újra. A Biblia azt írja: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre… Ügyeljetek arra, hogy… a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.” (Zsid 12,14-15). Mások hibáztatása ellenségeket teremt. A „keserűség gyökere” egyre csak terjed, míg sokakat megfertőz, és minden még rosszabb lesz. A kárhoztatás kárhoztatást szül. Ne ragasszuk rá gyötrődéseinket azokra, akik szeretnek, imádságban valljuk meg Egyetlen Urunknak, hogy mi bánt bennünket. Különben rákapunk arra az érzésre, amit akkor érzünk, amikor másokat hibáztatunk, magunknak pedig mentséget találunk. A gyűlölet egyre könnyebben fog menni, a probléma megoldása pedig egyre csak távolodik. Mint minden más függőségre, erre is igaz, hogy egyre több és több kell belőle a kívánt hatás eléréséhez... Itt az ideje kiszállni a hibáztatás spiráljából, felvállalni a saját felelősségünket, és visszavenni az Istentől kapott erőt arra, hogy a dolgokra az Ige szerinti módon tudjunk reagálni.
Mert magok a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek. Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés. És a kik e szabály szerint élnek, békesség és irgalmasság azokon, és az Istennek Izráelén. (Gal 6,13-16)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy megállhatok Előtted.
Ámen
