veteranus
Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elment a főpaphoz... (ApCsel 9,1)
Amikor Isten Igéje az emberi indulatokról szól, akkor sem másokkal kell nekünk foglalkoznunk, hanem saját magunkkal. A saját házunk táján kell sepregetnünk. Vajon bennünk milyen lélek van? Milyen indulatok jelennek meg előbb a szívünkben, mert nagyon sokszor az indulataink utat törnek maguknak, eljutnak a szájig és ki is mondjuk, amit érzünk és gondolunk. Sokszor pedig megdöbbentő indulattal tudunk megszólalni… Az Igénkben szereplő Saul Istenhez tartozónak hitte magát már ekkor, ellenben Krisztushoz tartozó még nem volt. Ha valakinek Krisztus nélküli az Istenkapcsolata, akkor nem ismeri igazán az Egyetlen Urat. Jézus nélkül az indulataink gonoszak tudnak lenni. Még meg is magyarázzuk, hogy miért van az jól, amit érzünk és kimondunk indulatosan. Egyetlen esélyünk az örök életre vonatkozólag Krisztus Jézus követése. Az Ő királysága nélkül mindent szétkaszabol a gyűlölettel teli bűn, legyen az vallási, kegyes, vagy épp hitetlen formában. Mindent elemészt a sokféle vélemények igazságigénye és a mögöttük tomboló gyilkos agresszivitás. Ugyanakkor van az általános, egyetemes szeretet álszent érzelgőssége, amibe halálosan beleragadhatunk, mint a légy a mézbe. Leginkább két ellentétet szító dolog van a világon: a politika és a vallás. Könnyen vitatkozás lesz abból, hogy két ember nem ugyanazt gondolja a politikában zajló eseményekről, vagy a vallás dolgairól. Sokszor barátokat, családtagokat választ el egymástól, fordít szembe egymással az egyik, vagy éppen mindkét dolog. Azért van ez így, mert az ember könnyen gondolja azt, hogy csak úgy lehet látni valamit, ahogyan ő látja. Viszont aki nem ugyanazt gondolja, amit én, azt nem kell gyűlölni. Ellenségünk-e a világot másképp látó, a más vallású, a más politikai párttal szimpatizáló, a tőlünk eltérő véleményen lévő embertársunk? Jézus nélkül könnyen láthatjuk így embertársainkat. De vagyunk annyira gyarlóak, hogy még Jézussal a szívünkben is képesek vagyunk ezt gondolni és látni. Mai Igénk Sauljában (a későbbi Pál apostolban) az a megdöbbentő, hogy a farizeus, az Istent szolgáló ember Isten nevében üldözi a másképpen gondolkodó és hívő embertársait. Nem tudjuk, hogy kiben, milyen indulat munkálkodik, de félelmetes, amikor kiderül, hogy vannak, akik ölni tudnának vélt vagy valós igazukért. Ehelyett tanuljuk meg elfogadni embertársainkat. Magunktól sokszor nem megy, de ha Krisztus bennünk él, akkor sokkal könnyebbnek tűnik.
És a mint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből: És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned. (ApCsel 9,3-6)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.
Ámen
