veteranus
... és az ő siralmokat örömre fordítom, és megvígasztalom és felvidámítom őket az ő bánatukból. (Jer 31,13)
A katarzis jó, mert megmutatja, mit kell kezelni életünkben, ám a kibeszélés önmagában még nem változtat meg semmit. Szorult élethelyzetben sokszor jön a hedonista jótanács: menj és élvezd az életet! Az is igaz, hogy általában túl sokáig sajnáltatjuk magunkat. De ha elkezdünk tovább lépni úgy, hogy cselekvésbe fogunk, a fájdalmunk rohamosan csendesül. Freud azt tanította, hogy a tudatalatti meg tud szabadulni a fájdalmas emlékektől, az ő "pszichoanalitikus" módszerével. Ez, ma már tudjuk téves, mert az emlékek jók avagy rosszak, mindig is a részünk maradnak. Vannak emberek, akik hamarabb túljutnak a gyászon, mint mások, de sajnos vannak olyanok is, akik sohasem jutnak túl rajta. Az örömhír az, hogy Isten át tudja fogalmazni a múltunkat is, és jelentést tud adni neki. Egyetlen Urunk segít, hogy hálával tudjunk visszatekinteni, és bátran nézhessünk a jövőnkbe. A fájdalmas emlékeket ösztönző erővé és bölcsesség forrásává teszi. Egy magunknál nagyobb célért kell élnünk, magunkon túltekintve másokért. A Szentírás nagy alakjai nem azért voltak nagyszerűek, amit megszereztek, vagy amit birtokoltak, hanem azért, mert odaadták magukat másoknak, odaadták magukat olyan célokra, melyek túlélték őket. Az embereknek csak kisebbik része képes olyan nagyot álmodni, ami valóban nagy hatással van a világra. Még kevesebben vannak olyanok, akik hajlandóak mindent feladni azért, hogy az álmuk valóra is váljon. Az ilyen emberekről nem mondják haláluk után, hogy olyanok, mintha soha nem is éltek volna. Álmaik túlélik őket, mivel ők másokért éltek. A legnagyobb örömet és beteljesedést pedig ebben lehet megtalálni, nem abban, ha csupán önmagunknak élünk.
Ezt mondja az Úr: Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könyhullatástól, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, Jövendődnek is jó reménysége lészen, azt mondja az Úr. (Jer 31,16)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy reményt adsz nekem.
Ámen
