veteranus
... én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem. (Zsolt 31,15)
Ahogy Istennel járunk, rájöhetünk, hogy több időnk telik a várakozással, mint azzal, hogy megkapjuk azt, amit szeretnénk. Amikor pedig megkapjuk, akkor meg rögtön valami másra kezdünk el várni. Ha nem tanulunk meg örömmel várni, állandó frusztrációban fogunk élni. Pál apostol ezt írja: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Gal 6,9). „A maga idejében” az, amiről Isten tudja, hogy a megfelelő idő, nem az, amit mi megfelelőnek gondolunk. Istennél meghatározott ideje van annak, hogy bizonyos dolgok megvalósuljanak az életünkben. Egyetlen Urunk mindig tudja, mire van szükségünk, mikor van szükségünk rá, és hogyan adhatja azt meg nekünk. Bízzunk hát benne! Gyakran annyira igyekszünk világra hozni a következő dolgot, hogy nem élvezzük azt, amink most van, és nem is vigyázunk arra. Sok örömtől fosztjuk meg önmagunkat az alatt az idő alatt, amíg megpróbálunk világra hozni valamit, aminek Isten szerint még nem jött el az ideje. Tanuljuk meg élvezni, ahol most tartunk, míg arra várunk, hogy eljussunk oda, ahol lenni szeretnénk.
Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem anyámnak emlőin. Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem. Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, ... megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, és leborul előtted a pogányok minden nemzetsége. Mert az Úré a királyi hatalom, uralkodik a pogányokon is. Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind; ő előtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és a ki életben nem tarthatja lelkét. Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak. (Zsolt 22,10-31)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád tartozom.
Ámen
