veteranus

A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben. (Róm 15,13)

A remény hal meg utoljára – szoktuk mondani. Valóban, amíg a remény nem hagyja el az embert, addig küzd, addig lát a szeme előtt egy célt, amiért érdemes küzdeni. Ha azonban ezt a célt szem elől veszíti, akkor jönnek a "pótlékok", az ital, a gyógyszer vagy az injekciós tű. Tegyünk azért különbséget, mert szólásunk csak általánosságban beszél a reményről. Sok mindenben lehet reménykedni, akár minden héten a lottó ötösben is. Léteznek azután hamis remények is, egyenesen a sátán kezéből. Megtévesztő eszközként, hogy célt és irányt veszítve sodorjon el bennünket Egyetlen Urunk közeléből... A reménység csak akkor tud megtartani bennünket, ha pontosan meg tudjuk fogalmazni, Kiben is hiszünk, mit is remélünk. Nem minden reménységre igaz, hogy nem szégyenít meg, és nem minden reménység lesz a léleknek biztos és erős hajléka. Ha azt reméljük, hogy a következő évben Krisztus Urunk minden terhet levesz rólunk, akkor ez a reménységünk bizony meg fog szégyeníteni. De ha azt reméljük, hogy az Úr szava minden élethelyzetünkben meg fog találni bennünket és a legnagyobb mélységben sem hagy magunkra, akkor reménységünk bennünket fog közelíteni az Isten felé. A próbák idején is zsinórmérték lesz Igéje, és a Szentlelkének ereje láthatatlanul munkálkodik majd körülöttünk, használva a mi szolgálatunkat is...

Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek. ... Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, a kik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket. ... erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpítnál, A hová útnyitóul bement érettünk Jézus. (Zsid 6,10-20)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen