veteranus
Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. (Lk 12,8)
Krisztus Jézus a verebeket használta példaként arra, hogy megtanítsa, hogyan éljünk: „Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” (Luk 12,6-7). Krisztus ezzel arra mutat rá, hogy Isten szemében értékesek vagyunk. Sokan küzdenek kisebbrendűségi érzéssel és elégtelennek, alkalmatlannak érzik magukat. Amikor Isten Jeremiást elhívta prófétának, ő próbálta elmagyarázni, hogy fél az emberektől. Ezért Isten ezt mondta: „Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek!” (Jer 1,8). Isten szeretete nem utasít el, Őnála teljes elfogadás vár bennünket. Jézus azt mondta: „titeket… barátaimnak mondalak…” (Jn 15,15). Földi létünk során mindenki el fog fogadni? Nem, de ha önértékelésünk az Isten szeretetén és elfogadásán alapul, akkor szabadon élvezni tudjuk az életünket. Egyetlen Urunk tudja, hogy milyen érzés a magányosság tudata. A kereszten így kiáltott fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27,46). A magányosság megsemmisítően tud hatni az önértékelésre. A fiatalon azon gondolkozunk, vajon megtaláljuk-e valaha a megfelelő társunkat. Az idős emberek attól félnek, hogy nem lesz mellettük senki, amikor befejezik életüket. De az Isten, aki tudta, hogy Ádám nem teljes egyedül, nemcsak megteremtette neki Évát, de oda is vitte hozzá, és be is mutatta őket egymásnak. Isten azt mondja: „Tudom, hol laksz…” (Jel 2,13). Isten tud minden apró részletet rólunk, sőt: törődik is velünk minden élethelyzetünkben. Néha a magányosság nem a vonzalom hiánya, hanem a helyes irány hiánya. Nem az emberek hiányoznak az életünkből, hanem a cél. Kezdjünk el tehát mások felé fordulni. Mindenhol van olyan szükség, amit senki más nem tölt be. Adjuk bele önmagunkat, és láthatjuk, hogyan alakulnak a dolgok éppen a mi javunkra. Sok embernél a cél létezik, csak nem az Isten szerint való. Egész életükben a szerzés vágya motivál, ezért fordulnak el az emberek tőlük. Ne gyűjtsünk hát hiábavaló dolgokat.
És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. ... Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag. (Lk 12,16-21)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is megigazítottál.
Ámen
