TT
És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon. (4Móz 21,8)
Mózes negyedik könyvének a 21. fejezetében olvassuk ezt a csodálatos történetet, amikor a pusztában vándorló népet hitetlensége miatt megmarják a mérges kígyók, és halálos sebeikben fetrengenek jajgatva. Mózes imádságára Isten azt az utasítást adja, hogy csináljanak egy kígyót ércből. Tűzzék azt fel póznára, és aki hittel feltekint erre a kígyóra, az meggyógyul. Erről a történetről maga Jézus mondta: „És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki, hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,14-15) Jézus tehát a felemelt érckígyó. Ő az, akire ha a bűn marta ember feltekint, megtartatik. Az érckígyót varázsszernek tartotta Izrael népe. Ma is vannak ilyenek, akik a nyakukban hordják a Krisztusukat, nem a szívükben. Vannak, akik a templomba zárják a Jézusukat, és így nem lehet az életük Ura. De Jézus Krisztust nem lehet varázsszernek használni, Ő élő valóság. Aki megítél mindent, megítéli az ellenséget is, de megítéli súlyosan az Ő népét is, ha engedetlenségben jár. Az Úr segítsen meg minket, hogy körülményeink közt csak Őreá nézzünk, és becsüljük meg azt az életet, amit Ő szabott a mi számunkra.
Ha a lélek önmagába mélyed, akkor meglátja Jézus Krisztusnak, dicső Megváltójának reá függesztett szelíd tekintetét, amellyel hívogatja és biztatja: hogy tekintsen reá ugyancsak szeretettel.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy bűneim mardosása között Reád nézhetek, hogy ezt mindig megtehetem. Köszönöm a kegyelmet, melyet kínálsz. Kérlek Uram, vezess tovább utamon.
Ámen
