TT
"...hogy mit tett Egyiptom haderejével, lovaival és harci kocsijaival, hogyan árasztotta rájuk a Vörös-tenger vizét, amikor üldöztek benneteket, és hogyan veszítette el őket az Úr mindmáig; és hogy mit tett veletek a pusztában, míg el nem érkeztetek erre a helyre..." (5Mózes 11,6)
Elég volt a pusztában való vándorlás 40 éve, hogy a közös emlékezetből kihulljék az Istennel való mindennapi élet tapasztalata, Isten tiszteletének hétközi megélése. Az újonnan, a pusztában született új nemzedék számára már idegen gondolat, ismeretlen tapasztalat volt, hogy mit jelent az élet ügyes-bajos dolgaiban az Isten imádatát megélni. Érthető tehát az ígéret földjének határán Mózes félelme és intése: emlékezzetek! Mózes félelmében ott látható már a mai gondolkodásunk gyökere: miért kellene nekem Istenre hagyatkoznom, ha én is meg tudom teremteni a megélhetésemet? Emlékezzünk, hogy megpróbáltatásaink küzdelmes napjaiban hogyan vezetett az Úr. Negyven év nagy idő tud lenni, gyökeres változásokat élhettünk meg egy nemzedéknyi idő alatt is. Gondoljunk csak az elmúlt évszázad utolsó évtizedeire: olyan ideológiai, lelkületbéli változások is végbementek, melyek alapjaiban törölhetnek kollektív tudatunkból hitet, eszméket, elveket. Kihullhat beszédünkből az Isten tisztelete, elveszhet vasárnapjainkból annak szentsége. Marad egy szekularizált, lebutított, kivéreztetett váz, a hálás szív örvendezése nélkül, Isten és ember tisztelete nélkül. Emlékezzünk és emlékeztessünk a mindenható Isten gondviselésére, nevének tiszteletére.
A gyertya csak akkor lesz valóban gyertya, ha meggyújtják. Azelőtt csak faggyú és kanóc volt.
Uram, Krisztus Jézus!
Szeretnék én is a Te szilárd és rendíthetetlen fundámentumodra építkezni, hogy ha mindig új változásokkal kell is szembenéznem, éppen a Te szereteted és gondviselésed legyen a biztos pont életemben. Adj erőt Uram, hogy ehhez horgonyként ragaszkodjam, amelyhez életviharok közepette is köthetem jövendőmet.
Ámen
