TT
„Szeresd az Urat, a te Istenedet, és tartsd meg mindenkor, amit ő elrendelt: rendelkezéseit, döntéseit és parancsolatait!” (5Mózes 11,1)
Az Úrnapja, mint Isten tiszteletének közösségben való megélése, már szinte ki is esett a kollektív emlékezetből. De mint a családdal megélhető minőségi idő, szintén kezd a nosztalgikus múlt egy darabjaként a ködbe veszni. Van generáció, mely már ebbe született, hogy az Istent szidó beszéd töltelékbeszéd csupán – nincs jelentősége. A vasárnap pedig pénzköltési, kikapcsolódási lehetőség – nincs más jelentősége. Jó azért megállni és elcsendesedni Isten elhívott, idős emberének, Mózesnek a gondolatai felett: Ti már ismeritek, nem úgy, mint fiaitok, akik nem ismerik… Talán mi még ismerjük azt a bizonyos másfajta jelentőséget, azt a más fajta tiszteletet – Isten neve és ember személye felé. Azt a más fajta lehetőséget – ha fiaink talán már nem is ismerik. Emlékezzünk és emlékeztessünk, hogy az utánnunk jövők is Isten nevét tisztelő elveket vigyenek tovább evidenciaként.
Ahol a lelki dolgok ismeretének növekedése nincs összekötve a fölismert igazságok gyakorlati megvalósításával az életben, ott az ismeret felfuvalkodottá, a másikkal szemben türelmetlenné tesz. (Kroecker)
Uram, Krisztus Jézus!
Bocsásd meg, ha engedem, hogy a változó világ új törvényei és szokásai belőlem is lopkodjanak tiszteletet. Oly könnyen elfelejtem én is olykor a fontossági sorrendet. Nevednek szentségét, a Te napodnak tiszteletét oly könnyen degradálom én is. Segíts Uram, hogy szavaim és cselekedeteim tükrében ki tudjam ábrázolni azt a krisztusi szelídséget, de egyben ellentmondást nem tűrő, hithű bölcsességet, melyre példát adtál, és melyre elhívtál engem.
Ámen
