TT
„Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától.” (Péld 3,25-26)
Olyan időket élünk, amikor általánosságban véve elmondható, hogy biztonságérzetünk megrogyott. A médiákból ömlő propagandáknak köszönhetően a félelem szikrája sok ember szívében gyökeret vert. A robbantások és öngyilkos merényletek híreinek túlsúlya láttán az nem feltétlenül bátorítja az embert, amikor azt halljuk: nem szabad félni, hiszen éppen ez a cél, a félelemkeltés. Ez az újfajta félelem azért ijesztő, mert nem tudjuk, kikkel állunk szemben, nem látunk konkrét arcokat, minden idegen „gyanús”, nincsenek konkrét helyszínek, a fenyegetések nagyon általánosítva szólítanak meg mindenkit. Az Úrban bízó ember azonban nagyon is konkrét helyről kapja a biztatást ebben a helyzetben is. Személyesen megszólítva, nevünkön szólítva, tudhatjuk: hozzánk szól. Tudhatjuk azt is, Kitől, hiszen Alkotónk nem rejtőzik, felfedi kilétét, mindig látható „Vagyok”. Emberektől való félelem helyett az Úrban való bizalom formáljon belülről. Féljük az Urat, hűséggel kitartva nevének követésében. Emberek ártalma nem lehet üdvösségünk gátja, ha azonban a gonosz erőktől megrettenve kétkedünk, sőt, megtagadjuk ezzel hitünket, ki fogja lelkeinket megmenteni az ítélet napján?
Rövidlátó hitetlenség tudja csak a veszélyt és a szükséget látni, a hívő lélek nyitott szeme látja az őrző angyalt és isteni segítséget. (Filius)
Uram, Krisztus Jézus!
Valóban nehéz naponként hallani a híreket és nem félni. Köszönöm, hogy biztatásod minden ilyen félelemmel szemben erősít és hiszem, az üdvösségem ajándékát semmi el nem veheti tőlem.
Ámen.
