TT
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (2Pt 2,9)
Arra hívattunk el, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük. Ábrahámnak könnyű lehetett az egy igaz Isten, Jahve imádatát hirdetni a sok istent imádó korban? Semmivel sem volt könnyebb, mint ma, az egyre szaporodó vallási szekták és felekezetek között azt mondani: Krisztus megszabadít. Az újszövetségi időkben könnyű lehetett az evangéliumot hirdetni? A Római Birodalom szabadosságában, a keresztyénüldözések elvakult gyűlöletében könnyű lehetett? Néhány évtizede, pártirodákban megállva, keresztkérdésekkel szembenézve talán könnyű volt? Semmivel sem volt könnyebb, mint a ma emberének mindentől megcsömörlött, kereső lelkébe az Isten szeretetét beplántálni. Nem könnyű az igét hirdetni sem. Jeremiás próféta egyenesen szabadulni akart tőle, annyira küzdött az ige hirdetésének nehéz voltával. Aki próbálta már az igehirdetést, az tudja. De Istennek gondja van az ő igéjére: „mert gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem” (Jer 1,12) Istennek gondja van a Bibliára, gondja van az abban megfogalmazottakra, az azokról szóló bizonyságtételekre, azok utóéletére is. Merjük hát hirdetni az Úr nagy tetteit.
Az élő hit az, mely Jézus vérének erejét mindenre elégségesnek tartja.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Uram, hogy minden nap gondod van rám. Kérlek, áldj meg hitvalló lelkülettel, hogy legyen bátorságom szólni mindarról a kegyelemről, amelyet kezedből nyerek.
Ámen.
