TT

Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. (Dán 6:27)

Ez a két mondat egy bizonyságtétel. Valaki, aki megtapasztalta, hogy kicsoda és milyen az Úristen, így fogalmazta meg. Ráadásul ez a valaki földi király volt. Mégsem a saját uralkodását, királyságát hirdette fennhangon és kért behódolást, hanem az élő Istenre mutatott rá. Dárius király mondta ezeket a szavakat, miután Isten megmentette az általa nagyra becsült Dánielt az oroszlánoktól. Vannak helyzetek, melyekben Isten megmutatja hatalmát, erejét csodás módon. Nem mindig akar így közbeavatkozni, de olykor megteszi ezt is. Mit jelent ez ma élőként, ránk nézve? Azt, hogy vegyük komolyan: Isten királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. Akkor is, ha a látszat sokszor mást mutat. Ez az Ige nyugtasson meg, ha aggódunk valami miatt, ha rosszat terveznek ellenünk, ha nehézségeink támadnak életünk bármely területén. Benne bízzunk, ne a racionalitásban, Királysága megdönthetetlen, akkor miért félnénk? Keressük és szolgáljuk Őt örömmel és hűségesen minden helyzetben.

Teljes átadás nélkül nem lehet teljes győzelem sem. (Trudel)

Uram, Krisztus Jézus!

Hatalmad végtelen Istenem, és ez engem nyugodttá tesz. Lelkemet béke járja át, a Te békéd. Köszönöm, hogy így nézhetek Reád életem minden viharos szakaszában. 

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode