TT
A főkormányzók és a kormányzók igyekeztek ürügyet találni Dániel bevádolására az ország ügyeinek az intézésében, de semmiféle ürügyet vagy hibát nem tudtak találni, mert megbízható volt; sem hanyagságot, sem hibát nem lehetett találni nála. (Dán 6:5)
Munkáltatóként, milyen munkavállalót szeretnénk foglalkoztatni? Bizonyára sok kritériumnak kellene megfeleljen, de ezek között ott van a megbízhatóság, a hiba nélküli munka (már, ha lenne ilyen) és az is, hogy az illető ne legyen hanyag. Nos, a mai Igénkben szereplő Dániel ilyen volt. A munkáltató – a király – meg is volt elégedve. Ilyenkor viszont a társak felől jöhet a támadás. "Keressük meg a gyenge pontját és lehetetlenítsük el!" - hangzik az előljáróktól. Sajnos ilyen az ember, így tud gondolkodni. Ezzel együtt, amit mindenképpen megtanulhatunk Dánieltől, hogy végezzük munkánkat megbízhatóan. Dolgozzunk úgy, hogy végső soron csakis Isten a munkáltatónk. Dicsőítse a munkánk az Urat. Ne legyünk hanyagok akkor sem, ha nem látja senki, hogyan dolgozunk. Ne felejtsük: Valaki mindig látja, ezért éljünk imádkozva és dolgozva.
A hívő tanítvány boldogsága: az Úr tetszésére elvégzett munka.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy munkálkodhatok Neked. Bármi is legyen a dolgom, azzal Téged képvisellek. Nem szeretnék szégyent hozni Reád. Áldj meg Uram naponként, hogy boldoggá tegyen a munkám.
Ámen