TT
De én az Istenhez fordulok, Istenre bízom ügyemet, aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul. (Jób 5,8-9)
A falu legidősebb tagját temették, az özvegyasszony 96 évet élt itt a földi világban. Hosszú élete alatt mindenki elment mellőle, teljesen egyedül maradt, így hát beköltözött a faluban lévő Idősek otthonába, itt élte le életének utolsó éveit. Úgy ismerték őt, mint aki magányát békességgel fogadja el és éli meg. Túl a 92. életévén, teljesen megromlott a látása. Az orvosok operációt javasoltak, hogy a szürke hályogtól megszabaduljon, és újra lásson. Aznap reggel, amikor jött a mentő, hogy elvigye a műtétre, mielőtt elindult volna, elénekelte fejből végig az egyik református éneket, ahogy azt gyermekkorában megtanulta és évtizedeken keresztül énekelte a templomban. „Istenre bízom magamat, magamban nem bízhatom; Ő formált s tudja dolgomat, lelkem ezzel biztatom...” A sok nehézség között is Istenben reménykedett és bízott. A gyülekezete reménysége pedig az, hogy az ő csendes élete számára is elkészítette a mi Urunk a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.
Nem nagy hitre, hanem a nagy Istenben való hitre van szükségünk
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy Benned bízhatom mindig. A nehéz helyzetekben, még a fájdalmak, a próbák idején is. Kérlek, hogy vezess, taníts, erősíts engemet.
Ámen
