TT

De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett. (Rm 8,37)

Rossz élményünk a vereség, a kudarc, ha valami nem sikerül, egy kitűzött célunkat nem tudtunk elérni. Elkeseredünk, sőt feladjuk, beletörődünk a vereségekbe, kudarcokba. Vesztesnek érezzük magunkat, akik soha nem fognak győzelmet aratni. Teljes vereséget szenved az, aki meg sem próbált küzdeni a győzelemért, és az is biztos vesztes, aki abbahagyja a küzdelmet. De Isten nem vesztes életre teremtett bennünketA sportolók megtanulnak esni, hogy fel tudjanak állni. A járni tanuló kisgyerekek ügyesen letottyannak, majd újra felállnak, és mennek tovább. Elfelejtünk gyereknek maradni, Isten gyermekeként felállni az elesésből, és menni tovább. Aszada Mao japán műkorcsolyázónő úgy nyert 2008-ban világbajnokságot, hogy hatalmasat esett egy tripla ugrás követően, utána viszont magabiztos, hibátlan programot futott. Felállt, és nyert. 

„Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván.” (Zsid 12,1-3) 

Uram, Krisztus Jézus! 

Köszönöm a küzdelmes életemet, melyben a győzelem záloga a Veled való szoros kapcsolatom. Kérlek Uram, adj erőt a szüntelelen Reád figyeléshez, a bukdácsolások idején is az előretekintésre. Köszönöm, hogy Te erősítesz meg minden küzdelemben, hogy a Benned elkészített végső diadalban is részem lehessen. 

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode