TT
És a te búsulásod miatt megromlunk! (Zsolt 90,7b)
Azzal szerezhetnénk a legnagyobb örömöt Istennek, ha minden szavára, minden kérésére csak ennyit mondanánk: Igen Uram. Az Úr Jézus ilyen engedelmes gyermeke volt az Atyának. Nem csodálkozhatunk azon az Igén, amelyben így jut kifejezésre ez a tény: „én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.” (Jn 8,29) Jézus nemcsak a könnyű órákban, hanem a legnehezebb küzdelmek idején, a halálig engedelmes tudott lenni az Atya iránt. „És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2,8) Olyan gyermek volt, olyan Fiú volt, aki soha nem szerzett szomorúságot a mennyei Atyának, Aki miatt soha nem kellett búsulnia az Istennek. Ellenben hányszor kell búsulnia Istennek miattunk! Már Ézsaiásnál is erről olvasunk: „Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled”. Azonban, ha engedelmesen élünk, akkor van ígéretünk: „örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.” (Ézs 54,8) Kapaszkodjunk ezért Isten ígéretébe.
Aki engedelmesség helyett csak magyarázkodik, az eltompult és fásult lesz.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Uram a nagy feladatot, a Néked való engedelmesség megtartását. Sokszor ez nem sikerül, mert önző énem átveszi az irányítást, amely Tőled távol visz. Kérlek, vezess ma is az engedelmesség útján, mely Téged keres és Néked szolgál.
Ámen
