TT

Elragadod őket; olyanokká lesznek, mint az álom… (Zsolt 90,5a)

Tapasztalás, hogy ha Istenben megbékélve hajtjuk fejünket álomra, akkor nyugodtak az álmaink. Az Úr álomban is szólthat hozzánk. Valóban beteljesedik a zsoltár szava: „Szerelmesének álmában is ad eleget.” (Zsolt 127,2) Ilyenkor úgy kelünk fel, mint aki nagy nyereséget talált. Ellenben, ha a diabolos uralkodik álmunkon, akkor becsapódunk, mert a sátán a hazugság atyja. Ha álmainknak ő lesz az ura, akkor az álmaink is csak összekuszáltak, hazugok. Ha esetleg olyat nézünk lefekvés előtt a televízióban, számítógépen, ami egyáltalán nem építő, sőt félelmetes, akkor az álmok is gyötrőek lehetnek. Ilyenkor helyet adunk az ördögnek. Fontos tehát, hogy lefekvéskor imádságban köszönjük meg az elmúlt napot Istennek, Vele csendesedjünk el, és Ő bizton' őrizni fog bennünket az éjszaka sötétjében is.

Az igazi bátorság nem a félelem hiánya, inkább a félelem legyőzése.

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm néked a nappali vezetésedet. Az életem olyan, mint az álom, de arra kérlek Istenem, hogy légy ennek az álomnak Te a hatalmas, és erős ura.

Ámen

 

Készíts ingyenes honlapot Webnode