TT
Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez. (Zsolt 145,9)
Egy lelkész története a könyörületről: "Téli vasárnap este volt, már elmúlt 8 óra, kopogtattak a parókia ajtaján. Kinyitottam az ajtót, és a gyülekezetünk egyik tagja állt az ajtóban. Nincs senkije, és a magányát sokszor az itallal osztja meg. Próbálom mondani neki, hogy már késő van, másnap korán kelek, messzire utazom, keressen fel máskor. Erre ő: Azt mondta tiszteletes úr, hogy bármikor lehet jönni magához, és most nem is vagyok részeg, csak tíz percre hadd menjek be. Valóban, még amikor odakerültem a gyülekezetbe, azt mondtam az embereknek, hogy a parókián nincs fogadóóra, amikor szükségét látják, jöjjenek nyugodtan hozzám, még éjszaka is, ha segítségre van szükség, és Ő pont ezt jegyezte meg. (Miért nem tudom tartani a számat – gondoltam magamban). Egyébként tényleg nem volt részeg, csak egy kicsit italos. Leültünk a konyhában, és el kezdtünk beszélgetni. A tíz percből félóra lett, és beszélgetés közben megkérdezte, hogy délután miről prédikáltam, röviden összefoglaltam az igehirdetést, majd imádkoztunk és elment. Ismét tanított az Úr engem." Ő nem akar lemondani egyetlen emberről sem itt a földön, és a megszólításra minden időt, és helyzetet megragad az életünkben.
Egy kis gyermek imájából: Uram Jézus, tégy jóvá engem, és ha egyszerre nem megy, próbáld meg még egyszer.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Uram, hogy Tenálad tényleg mindig van fogadóóra. Segíts bennünket abban, hogy mi is tudjunk nyitottak lenni egymásra, még ha ez olykor embert próbáló feladat is.
Ámen
