TT
Temérdek üldözőm miatt csúfsággá lettem, kivált szomszédaimé, és ismerőseimnek félelmévé; akik az utcán látnak, elfutnak tőlem. Töröltettem, akár a halott, az emlékezetből; olyanná lettem, mint az elroshadt edény. (Zsolt 31,12-13)
Nézzük meg, hogy mit szól hozzánk ma Dávid zsoltárából az Ige. Az egyik legfájdalmasabb dolog az ember életében, amikor csúfolják, vagy más szavakkal, amikor mások csúfjává válik. Már a kisgyerekek is mennyire meg tudják bántani egymást csúfolással. Nem egyszer sírva megy haza a gyermek az iskolából, mert kicsúfolták. Mennyire megaláz bennünket mások gúnyolódása. Tapasztaljuk azt is, hogy bizony a felnőttek is kicsúfolják egymást. Még Jézusnak is volt része ebben, hiszen a kereszten való szenvedés alatt is volt, aki ezt tette. Az ember nem tehet ilyenkor mást, minthogy elrejti magát mélyen Isten szeretetében és irgalmában. Jobban tennénk, ha komoly súlyt fektetnénk arra, hogy soha, senkit, semmi okból, ki ne gúnyoljunk, cinizmussal meg ne bántsunk. Helyette inkább hajoljunk a gyengék és hiányosak felé megértéssel, együttérzéssel, és szeretettel. Akkor áldást hagyunk maguk után.
Amilyen haszontalan a gőg, olyan ostoba is. (Spurgeon)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy a Tied lehettem. Bocsásd meg, ha időnként másokról rosszat gondolok vagy szólok. Adj, Egyetlen Uram, olyan lelkületet, mely a Te szemeddel tekint másokra.
Ámen