TT
Oltárt akarok ott készíteni az Istennek, aki meghallgatott, amikor nyomorúságban voltam, és velem volt az úton, amelyen jártam.” (1Móz 35, 3)
Elindítja Isten újra Jákóbot Bétel felé, ahol már egyszer találkoztak. Jákób jól emlékszik Isten kimondhatatlan kegyelmére, amire nagy szüksége volt akkoriban. Isten akkor is védte, és most is védi, a sikemi vérengzés miatt. Jákób jól emlékszik a mögötte lévő útra, az Úr kegyelmére. Pedig gyakran szeretünk elfeledkezni Isten kegyelméről. Elfeledkezünk emberekről, segítségekről, jóságról, áldozatról, viszont nem felejtjük el a rosszat. Soha ne feledjük Isten jóságát, emlékezzünk meg és adjunk hálát mi is életünk minden percében. Azért, mert az Úr velünk volt és lesz minden nyomorúságunkban. Jó dolog az Istennel való kapcsolatunkban, hogy nem kell tökéletesnek lennünk. Az Atya nem csak akkor fogad el és nem csak akkor tud használni, ha mindenben mi vagyunk a legjobbak. Ő számít ránk, és használni akar úgy, ahogy vagyunk. Mi a Csodálatos Isten csodálatos alkotásai vagyunk, a hibáinkkal, félelmeinkkel, erőtlenségeinkkel együtt. Erőtlenségeinket kipótolja az Úr kegyelme.
Jézus ezt mondta néki: Minden lehetséges annak, aki hisz. (Mk.9.23)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm megtartó kegyelmed. Bocsásd meg Egyedüli Uram, időnkénti feledékenységemet, mely olyanná teszi áldásaidat, mintha meg sem történtek volna. Add, hogy jóságodra, a kegyelmedre tudjak folyamatosan visszatekinteni.
Ámen
