TT
Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek! (Zsolt 42,12)
A zarándok útja című könyvben a csüggedés mocsarának nevezik azt a helyet, ahol a zarándok megáll, és majdnem elpusztul. Csaknem minden hívő ember jut ilyen terepre, miközben útján előre halad. Mózes is eljutott olyan lelki állapotba, hogy Istentől egyenesen azt kérte, hogy ölje meg őt, mert nem bírja tovább hordozni népének terhét. Illés próféta is elrejtőzködött a Kerit pataknál, és nagy búsulása volt az Úrért. Nem kívánt élni sem, olyannyira erőt vett rajta a csüggedés. Eljöhet a hívő ember életében is az az idő, amikor beborul fölötte az ég, felázik a talaj és beleragad a sárba. A csüggedés, a kételkedés, a kishitűség sarába. Valóságos lelki mocsár ez, amelybe ha beleragadunk, akkor mindig kell egy segítő kéz, amely kiránt onnan. Ebben az állapotban pont azt éli meg a tudatunk, hogy minden mindegy és nincs kiút. Egyedül Isten az, Aki ki tud hozni a csüggedés mocsarából, és később ezzel együtt is tud használni bennünket.
„És lesz az Úr nyomorultak kővára, kővár a szükség idején. Azért te benned bíznak, akik ismerik a te nevedet; mert nem hagytad el, Uram, akik keresnek téged.” (Zsolt 9,10-11)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyedüli Uram, hogy Benned bízhatom mindig. Kérlek, húzz ki a bűn mocsarából, hogy csak Téged dicsérhesselek szüntelen.
Ámen
