TT
„A reménység Istene töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” (Róm 15,13)
"Egy kicsiny faluban a hegyek között. Már mindent betakart a hó, sötétedik. A házak ablakaiban csak a gyertyák fénye világít. Kukkantsunk be az egyik ablakon. Négy gyertya ég az adventi koszorún. Olyan csend van, hogy hallani a lángok sercegését. Láss csodát, a gyertyák beszélni kezdtek! Sóhajtva szólalt meg az első: Az én nevem BÉKE. Lángom lobog, de az emberek nincsenek békében, nem akarnak engem! - Közben mindig kisebb és kisebb lett a lángja, míg végül kialudt teljesen. Fellobbant a második gyertya, és így szólt: Én vagyok a HIT, de teljesen fölöslegesen égek. Az emberek mindenfélében hisznek, de Istenről nem akarnak hallani. Semmi értelme, hogy tovább lobogjak. - Egy széláram fújt át a szobán, és ez a gyertya is kialudt. Halkan, és nagyon szomorúan jelentkezett ekkor a harmadik: Az én nevem a SZERETET. Lassan nincs erőm lobogni. Az emberek félretettek engem, csak önmagukat szeretik. Nem néznek másokat, akik éhezik a szeretetet. - És egy utolsó lobbanással ez a fény is kialudt. A kisfiú ekkor érkezett haza. A szobába lépve, meglepődve nézett a koszorúra, és felkiáltott haragos-keserűen: Mi történt veletek? Hiszen mindegyiknek égni kellene! Csaknem sírva fakadt, de ekkor fellobbant a negyedik gyertya, és így szólt: Ne félj! Addig, amíg én égek, meggyújthatjuk újra a másik hármat, mert az én nevem a REMÉNY. A kisfiú e lánggal meggyújtotta a kialudtakat, és boldogan nézett a négy gyertya fényébe."
Van szeretet, amelyik olyan, mint a ciszterna. Addig van benne a víz, míg kívülről táplálják, addig szeret, míg viszontszeretik. – Az igazi szeretet olyan, mint a forrás, belülről táplálkozik.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Uram, hogy eljöttél közénk. Gyújtsd meg lelkemben a hit, remény, szeretet és a béke lángjait és add, hogy egyiket se fújja el semmiféle gonosz szél.
Ámen
