TT
Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök. (2Timóteus 4,3)
A csönddel nem lehet versenyt rendezni, az szép lassan érkezik el. Mert az igazi csöndben benne van az elfogadás. Hogy itt, ahol most vagyok, ebben a testben, ezek között a körülmények között vagyok, és ez rendben van így. Vágyom sok mindenre, de alapvetően itt vagyok jelen. A bennünk levő kívánság viszont viszket. Mozgásba hoz, állandóan idegesít, az ember mindig menne. Olyan a kívánság, mint egy csípés, ami égeti bőrünket. Vagy például azt érezzük, hogy ha most nem iszom vagy nem eszem valamit, akkor végem van. Ez a kívánság: az ember képes teljesen beleélni magát egy valószerűtlen jövőbe: milyen jó is lesz, majd ott állok egy város közepén, és azt csinálok, amit akarok. Ilyenkor fájó megérkezni a valóságba. Az ember képes arra, hogy teljesen elveszítse a megkülönböztetés képességét, mert a kívánság, mint valami ködfelhő néha betakarja egész valónkat. Ilyenkor nem tudunk mást tenni, minthogy mégis jelen vagyunk. Megtaláljuk a valóságban azt, aki ezt a világot fenntartja, Aki nekem is életet adott. Érdemes ilyenkor mély vágyunkat mozgósítani arra, hogy meglássuk Jézust itt és most. Ő is volt kísértésben, Ő is megküzdött azzal a helyzettel, hogy éhes volt, és jó lett volna, ha a kövek kenyerekké válnak. Jézus valóságában azonban feloldódhat az a viszkető égés, amit bennünk e földi világ sokszor irreveláns kívánságai okoznak. Adja Isten, hogy megtaláljuk igaz, Istentől kapott vágyainkat, azt a mély emberséget, amikor Teremtőnkkel szeretnénk találkozni.
Isten először azt mondta Illésnek: “Eredj, rejtőzzél el” és csak ezután mondta. “Eredj, mutatkozzál”.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Uram, hogy a Benned való létem a csöndben nyeri el értelmét, értékét, irányát. Kérlek, hogy minden keservemmel Hozzád jöhessek ezután is.
Ámen
