TT
„Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3)
Az Igében kisgyermekekről van szó, olyanokról, akik életkorukból adódóan minden szempontból rászorulnak a gondoskodásra. A teremtett világ élőlényei között az embernél a leghosszabb az az életszakasz, amíg gondoskodásra szorul. A születésig terjedő kilenc hónap, majd azt követően amíg kiskorúnak számít, döntéseiben másokra szorul. Az első néhány évben szó szerint is magatehetetlen, az életben maradáshoz is rá kell hagyatkoznia a felnőttek gondoskodására. A kisgyermek nem csak rászorul a felnőtt segítségére, de bizalommal is tekint irányába, nem kételkedik szüleinek mindenhatóságában. Erről a kisgyermekkorról beszél az Ige, a maximális, teljes mértékű bizalom korszakáról. Olyanná kell lennünk, mint a kisgyermekek, hitbizonyosságként vallanunk, hogy rászorulunk az Isten gondviselésére. Hogy a magunk erejéből ugyanolyan tehetetlenek vagyunk a jóra, az örök életre, a mennyek országára, az üdvösségre, mint egy kisgyermek az önellátásra. Hogy az önteltség helyett visszataláljunk a ráhagyatkozás hitére.
Istené minden és a tied semmi! S ha semmiségedet örömmel vállalod, akkor békességed lesz Istennel.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy a Te gondviselésed hordoz, a Te kezed tart meg, és jó ebben oltalmat nyerni.
Ámen.
