TT
Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek. (ApCsel 2,41)
Az apostolokhoz csatlakozott háromezer emberből mennyi maradt meg hűségesen Jézus követésében, nem tudjuk. Annyit tudunk, hogy elindultak. Ha valaki el sem indul, akkor biztos, hogy nem érkezik meg a célhoz soha. Az emberi élet tele van fárasztó és veszedelmes utakkal. Sokszor úgy érezzük, képtelenek vagyunk elhordani a terheket. A hitben élő ember számára azonban nincs reménytelen. Amikor elfogy az emberi erő, akkor is tudhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, mert Krisztus Jézus velünk vándorol. Istentől rendelt, örök útitársunk Ő, tulajdon vérével fizette meg értünk az árat, hogy célhoz érjünk. Csak azok tudják a világot megmozgatni, akiket az Úr iránti hűségükben nem tud kimozdítani a világ.
Velem vándorol utamon Jézus, Gond és félelem el nem ér. Elvisz, elsegít engem a célhoz, Ő, a győzelmes, hű vezér, Ő, a győzelmes, hű vezér. (Evangélikus énekeskönyv 459.)
Uram Krisztus Jézus!
Köszönöm Uram, hogy elhívtál, hogy a tieid közé számítok. Maradni szeretnék Tebenned az öröklétben.
Ámen