TT
Felelvén pedig, monda néki Jézus: Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: de egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle. (Lk 10,42)
A hívő ember számára igen nagy veszedelmet jelenthet a munka. Nem azért, mintha egy keresztyénnek nem kellene dolgozni, mert hiszen nagyon is kell! Hanem inkább azért, mert könnyen válik az ember a munka rabjává. A rabszolgaság ideje elmúlt, de a munka rabszolgaságából sok ember nem képes szabadulni. Márta is beleesett ebbe a hibába: mikor le kellett volna ülni Jézus lábaihoz, akkor is dolgozott. A munka veszedelme, hogy géppé válhat az ember. Vigyáznunk kell tehát, hogy el ne hanyagoljuk a csendességet Istennel. Nem szabad sajnálni reggel korábban felkelni, esetleg napközben is valahova elhúzódni a csendességbe csak azért, hogy lelkileg felüdülést nyerjünk. Mint ahogy a test fáradságát alvásban pihenjük ki, úgy kell elcsendesedni a léleknek is. Igen fontos, hogy meg legyen a hívő embernek a vasárnapja. Isten azt mondta, hogy semmi dolgot ne tégyünk azon, és az a feladatunk, hogy ennek a (4.) parancsolatnak engedelmeskedjünk.
Négy óra munka egy órás előkészítő imádsággal többet ér, mint öt óra munka enélkül az imádság nélkül. Amit a munka mennyiségén nyerünk, elveszítjük a minőségén.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm helyreigazító szavaidat. Olykor bizony a munka rabja vagyok, sokat vállalok, megállni nem tudok. Pedig egy a szükséges, az, hogy a Veled való kapcsolatom minél teljesebb legyen. Hálás vagyok figyelmeztető szavaidért.
Ámen