TT
Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és amint leül vala, hozzámenének az ő tanítványai. És megnyitván száját, tanítja vala őket. (Mt 5,1-2)
A Boldog mondások hegye nem más, mint a bizonyságtételnek, a programadásnak a helye. Itt mondta el Jézus az ő mennyei programját. Itt mondta el azokat a dolgokat, amiket minden olyan embernek tudnia kell, aki elindult Jézussal egy úton. Úgy találjuk meg a Máté evangéliuma 5-7. részében, mint Jézus hegyi beszéde. Olyan program tárul itt elénk, amely a menny illatát árasztja széjjel. Végighallgatva ezt a beszédet, éppen úgy elálmélkodhatunk rajta, mint az egykori hallgatók álmélkodhattak. Eddig senki sem azokat tartotta boldognak, akikről Jézus ezt mondta. A hívő ember feladata, hogy só, világosság és hegyen épített város legyen a világban. A Hegyi beszéd Jézus hatalmas programja. Nincsen más feladatunk, mint hogy ennek engedelmeskedjünk, hogy ehhez szabjuk életünket.
Boldog, ki ésszel föléri, mit tesz Jézust szeretni, s magamagát Jézusért megvetni. – Az egyik kedvestől ugyanis meg kell válnunk a másikért, mert Jézus azt akarja, hogy mindenek fölött Őt szeressük. (Kempis Tamás)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy a boldogság forrása vagy Te, még ha a látszat olykor mást mutat is. Köszönöm, hogy a Tied lehetek.
Ámen