TT
„Füves legelőkön nyugtat engem, csendes vizekhez terelget engem.”(Zsoltárok 23:2)
Hiába állítjuk, hogy Isten a mi Urunk, ha nem tesszük azt, amit mond. Hiába bizonygatjuk, hogy elfogadjuk Őt pásztorunknak, ha nem megyünk oda, ahova Ő vinni akar minket. Talán egész konkrét elképzeléseink vannak arról, hogy hol szeretnénk megtalálni a boldogságot. Talán egy déli féltekén lévő tengerpartot képzelünk el magunknak, ahol lelki békére és boldogságra találhatunk. Ezzel szemben Isten “csak” egy csendes patakhoz vezet el minket, hogy itt nyugodjunk meg Őbenne. Talán magas hegyeket, csúcsokat képzeltünk el magunknak, amelyeket megmászva akarunk hírnevet szerezni magunknak. Ezzel szemben Isten egy egyszerű füves legelőre vezet el, és azt várja, hogy azzal elégedjünk meg. Ahogy egy ilyen helyzetben reagálunk, megmutatja, hogy valóban Isten-e a mi Pásztorunk.
Nem Isten van miértünk, hanem mi vagyunk Istenért. (Ravasz László)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Uram szeretetteljes terelgetésedet, vezetésedet. Erre vágyom, mert te tudod, mi a legjobb nekem.
Ámen
