TT
„Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (Zsoltárok 23:1)
A 23. zsoltár szavait Dávid, Izrael királya fogalmazta meg. Egykor ő maga is pásztor volt, és munkája végzése közben rátalált lelkének igazi pásztorára, Istenre. Ebben a zsoltárban azt énekli meg, milyen bensőséges kapcsolat fűzi őt Pásztorához, akinek gondoskodásában, szeretetében, vezetésében még a legnehezebb időszakokban sem csalatkozott. A mai kor hívő emberének Krisztus követése azzal kezdődik, hogy megvalljuk: Ő a pásztorunk. Nem mi vagyunk életünk urai, hanem Isten. Nem mi tudjuk, hogy mi a jó nekünk, hanem Ő. Isten ebben a zsoltárban pásztorként mutatkozik be — olyan személyként, akinek fontos a juhok jóléte. Aki gondoskodik róluk, törődik velük, csak hogy az eltévedt, bajba került juhokat megmentse. Ezt bizonyította nekünk Jézus Krisztusban, aki értünk, az eltévedt juhokért az életét adta. Isten bővölködő életet akar adni nekünk (Jn 10:10), de ehhez az kell, hogy engedelmesen kövessük Őt, és rábízzuk életünket. Naponta el kell ismernünk, hogy Ő a pásztorunk, és nem vagyunk saját magunk urai.
Istennek semmit sem tudok adni és érette semmit sem tudok cselekedni! A legjobb, amit tehetek, hogy eme tehetetlenségemet beismerem. Bár ezt sem tudom az Ő kegyelme nélkül megtenni, de Isten maga az, aki ezt bennem elvégzi. (Bernleres)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy jó pásztorom lettél. Hálás vagyok a törődésedért, gondoskodó szeretetedért.
Ámen
