TT

Akiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk Istenhez az Őbenne való hit által.    (Ef 3,12)

Olyan sok minden van, amitől félünk. Már gyerekkorunkban is, de a felnőtt ember élete is tele van félelemmel. Azonban Jézus példát adott nekünk arra, hogy miként kell a félelmet legyőzni. Jézus a bátorságra nézve számos leírás van a Bibliában. A férfias bátorság, de az isteni méltóság és hatalom is ott ragyog Jézus arcán és lényén. Ahol csak megjelent, ott az ördögök kiáltozva menekültek, és készek voltak akár még egy disznókondába is bemenni. Nem lehet csodálkozni, hogy a Gecsemáné kertjében a vitézek első pillanatban a földre estek, amikor közelébe értek, mert megérezték hatalmának erejét. Jézus nem hősködésre, nem hatalom mutogatásra, nem harsány hazudozásra, öncélú uralkodásra tanít bennünket. Megtanít viszont igazi, szent és tiszta bátorságra. Az egész evangélium tele van kedves biztatásával: Ne féljetek. Mit féltek? Higgyetek!

Úgy állj bosszút ellenségeden, hogy jót tégy vele.

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Uram azt a bátorságot, melyet jelenléted ad számomra. Ha Te velem vagy, Ugyan kicsoda lehet ellenem? 

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode