TT
Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket! (Ézs 33,22)
Jézus királyi tisztéről az egész Szentírás tanúskodik. Már az is, hogy Jézus Dávid "magva" azt mutatja, hogy királyi vérből származik. Pilátus így mutatta be Őt: „ Ímhol a ti királyotok!” (Jn 19,14) Keresztjére pedig ez volt felírva: Ez vala pedig az írás: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.” (Jn 19,19) Pál apostol pedig egyenesen azt írja Timóteusnak: „Királyok királya” (1Tim 6,15). De vajon manapság, a mi életünkben Jézus csak magáról állítja, hogy királyunk akar lenni, vagy pedig valóban a királyunk? Hittel tudjuk-e énekelni: "Jöjj, királyom, Jézusom, szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, meg ne rontson engemet." (Ref. én. 464) Boldogan valljuk-e, hogy királyi gyermekek vagyunk azért, mert az Ő királyságába tartozunk? Jézus a Krisztus nemcsak hitvalló magasztalást kíván tőlünk, hanem azt is elvárja, hogy minden embertársunkban Őt szolgáljuk. Hódolatunk akkor válik hitelessé, ha nem csupán szavainkkal valljuk Őt életünk Urának, hanem az életvitelünkkel is.
Aki a Jézus Krisztus keresztjét nem értékeli nagyra, abban nincs meg a Krisztus lelke.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy Te Királyom, Uram és egyedüli Parancsolóm vagy. Kérlek, uralkodj bennem, hogy mindenkoron képviselhesselek.
Ámen
