Tibor

„Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.” (Róm 13,13)

Ágoston személyiségének jellemzője a boldogságvágya. Zavaros fiatalsága volt tanulás és erkölcs terén is. Anyja vallásosságát sokáig dajkamesének tartotta, pogány társaival kicsapongó életet élt. Vívódva kereste élete értelmét. Sírt és imádkozott, sőt kiáltozott kilátástalan helyzetében: „Meddig még, Uram?” A zsoltáros szavában újra meg újra magára ismert. Akkor váratlanul meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt ismételgette: „Tolle, lege, tolle, lege”, azaz „Vedd és olvasd, vedd és olvasd”. Kezébe vette az előtte fekvő Szentírást és ennél a helynél ütötte fel: „Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen” (Róm 13,13). Ez Isten válasza volt, mely békét és megnyugvást adott Ágoston szívének. Bennünket vajon melyik Ige nyugtatott meg legutóbb? Melyik Ige mutatott irányt számunkra és vitt közel az Úrhoz?

Ahogyan vagy, úgy jöhetsz, de ahogy vagy, úgy nem maradhatsz.

Uram, Krisztus Jézus! 

Hálát adok az engem naponta megszólító Igékért. Minden nap akarsz nekem üzenni, velem közösségben lenni, inteni, vagy vigasztalni, erősíteni, vagy utat mutatni. Köszönöm Neked ezt, és azt is, hogy mindig tudod, hogy éppen mire van szükségem. 

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode