Tibor
Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten. (Zsolt 90,2)
A csütörtöki bibliaóránkon volt szó a testi-lelki elmúlásról. Ahogy ránézünk gyermekeinkre, unokáinkra, tudhatjuk, hogy eljön az idő, amikor itt kell hagyni őket, amikor el kell indulni a minden élők útján. Lehet, megérjük még, hogy unokákat, dédunokákat láthassunk magunk körül, de ők is arra fognak figyelmeztetni, hogy még közelebb vagyunk az elmúláshoz. Elfoghatna az aggodalom és a bánat, de mégis örömmel és reménykedéssel nézhetjük őket, mert tudjuk, hogy az Isten mindörökké él. Én nem leszek ugyan, de Isten lesz mindig, és Isten nekik is Istenük lesz, mint ahogy Istene volt azoknak, akik előttünk voltak, akik minket hagytak itt. Emlékszem arra, amikor feleségem édesanyja elment. Jó volna tudnom azt, hogy ő is azzal a reménységgel ment haza, hogy Isten velünk marad. Isten itt van azokkal, akik élnek. Mert Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
Inkább ne legyen semmilyen képzetünk Istenről, mint helytelen. (Stanley)
Uram, Krisztus Jézus!
Hálás vagyok Neked azért, mert minden és mindenki változik, de Te nem. Te a változhatatlan, örök Isten vagy, akinek az a szándéka, hogy emberi teremtményei is vele legyenek az örökkévalóságban. Persze döntenünk itt kell. Én már döntöttem: átadom életemet Néked.
Ámen
