Tibor
„Megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete.” (Tit 3,4)
Ha meghalljuk ezt a szót, karácsony, mindenki előtt más kép jelenik meg. Vannak, akik a külsőséget látják benne: rohanás, vásárlás, csillogó kirakatok, tömeg, idegesség, ajándékozási kényszer, fenyőválogatás, díszítés, csillagszóró, gyertyafény, angyalkák, "Jézuska", családi béke, meghitt hangulat, megnyugvás, pihenés, ellazulás, megállás. De vannak, akik lelki szemükkel a külsőségek mögé látnak, lelkükkel a múlandók mögé éreznek, szívükkel a megújulásban reménykednek. Amikor ezt a szót halljuk, Karácsony, akkor elsősorban arra gondolunk, Aki megszületett, Aki megjelent, Aki értünk e szent napon emberré lett: Jézus Krisztusra. Megjelent, megszületett, testté lett – a befejezettség érzetét sugallják ezek a szavak, mégis kezdetet jelölnek. Azon a betlehemi éjszakán Jézus Király nem mindent lezáró pontként, hanem egy új lehetőséget jelentő kettőspontként jött közénk. Karácsonykor nem lezáródott valami, Isten nem pontot tett a prófétai ígéretek végére, hanem éppen ellenkezőleg, valamit megnyitott. Ezért a mi életünkben sem befejeződnie, hanem elkezdődnie, megnyílnia kell valaminek ezen az ünnepen...
Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell, szóba állni Vele és átélni Őt.
Uram, Mennyei Atyám!
Köszönöm a Krisztusban kínált új kezdetet. Köszönet azért a Jézusért, Aki Megváltóm, bűnből Szabadítóm, örök életemnek megadója. Őt és Véle ünneplek ma.
Ámen
