Tibor
Uram, taníts minket imádkozni. (Lukács 11:1)
Jézushoz fordult mai Igénk kérésével az egyik tanítványa. Erre a kérésre hangzik el Jézus ajkáról az általunk csak Mi Atyánk-nak nevezett úri imádság. Mi pedig már annyira megszoktuk ezt az imát, hogy legtöbbször gépiesen daráljuk, és nem figyelünk igazán arra, amit mondunk. Szükségünk van a haragos szavak, a követelőző hozzáállás, a manipuláció és a kifogáskeresés arzenáljára, és mások hibáztatásának bombáira, hogy vissza tudjunk lőni, és megvédjük magunkat. Bátorság kell ahhoz, hogy felhagyjunk a testi fegyverek használatával, hogy helyette felvegyük a „hit pajzsát”, és Isten fegyverzetével, az imádsággal vértezzük fel magunkat (ld. Efezus 6:14–17). Ezt a hitet mutatta meg Dávid, amikor azt mondta: „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened” (1Sámuel 17:45). Hagyj unk fel a saját erőnkből való küzdelemmel, és engedjük, hogy Isten lelki fegyverzete védjen, mert „pajzsa ő a hozzá menekülőknek” (Példabeszédek 30:5).
Az imádságban használt bő beszéd nem más, mint egy nyomorúságos fügefalevél, mellyel az ember lelkének mezítelenségét igyekszik eltakarni. (Spurgeon)
Uram, Mennyei Atyám!
Szégyellem sablonos imáimat. Te tudod, hogy hányszor csak ismételgetem önmagam és a lelkem sincs benne igazán abban, amit neked mondok. Bocsáss meg nekem mindezért! Adj megújuló imaéletet nekem és mindazoknak, akik hozzám hasonló cipőben járnak e dologban!
Ámen
