Tibor
„Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” (Hab 2,1)
Ha a fenti igeszakasz előtti részt is elolvassuk a Bibliából (Hab 1), akkor észrevesszük, hogy egy párbeszéd van Isten és Habakuk között. E beszélgetésben kiderül Habakuk vívódása és panasza az Istennel és a néppel szemben. Úgy érzi a próféta, hogy Isten nem hallgatja meg, a nép között lévő bűn és igazságtalanság pedig zavartalanul folytatódik. Aztán Isten felmutatja ítéletét a bűnnel szemben (egy hódító nép pusztítja majd el Izráelt). Habakuk hangneme ekkor vált, már féltő szeretettel könyörög a népe miatt Istenhez. Ennek az őszinte vívódásnak, a jelen felvázolásának, illetve az Isten igazságával és akaratával való összevetésének a lezárása, hogy Habakuk megérti és elfogadja a küldetését: „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára”. Nekünk is el kell foglalnunk az őrhelyeinket. Felismerni, hol a helyünk. Személyesen és a közösség melyik részét kell védenünk. Isten őrhelyre akar állítani, amit talán még sose foglaltunk el. Az őrségben akar megerősíteni, felébreszteni akar. Talán már rég az őrhelyen vagyunk, de alszunk, elmélázunk, tétovázunk.
Önmagában Jézus leghűségesebb tanítványa sem élőforrás.
Uram, Krisztus Jézus!
Tudom, hogy ki van jelölve a helyem. Ott szeretnélek Téged szolgálni hűségesen és éberen.
Ámen
