Tibor
Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. (Filippi 4,11)
Elégedettség. Ez olyan veszélyes szó. Mert az első gondolatunk ezzel kapcsolatban az, hogy elég volt-e mondjuk a hétvégénk. Elég volt-e mindarra, amire elterveztük? De pont ettől érdekes a helyzet: elégedettek vagyunk-e egy hétvége után? Egyáltalán hogy lehet mérni az elégedettséget. Egy gyárban minden bizonnyal elégedett a vezető, ha a munka elkészül, de elégedett lehet a munkás akkor is, ha kevesebb a munka. Tehát, ami az egyiknek elégedettséget okoz, az a másiknak elégedetlenséget. De elégedettek lehetünk-e mondjuk a gyülekezetben? Az elégedettség az tanulható – sőt, csak tanulható. De igazából nem oktatják az iskolában, főleg nem az egyetemen, az akadémián. De az élet iskolájában, az örök élet iskolájában az az első lecke, hogy higgyük el: nem a körülményeink határozzák meg a megelégedettséget, hanem az, ahogy döntünk azokról. Pálnak semmi körülménye nem változott meg – ugyanúgy a börtönben maradt. Lehet, hogy számunkra sem egy pillanat hozza el a nagy változást, de elégedettségünkhöz nem is ez kell. Ahhoz elég egy kicsi: mostantól megpróbáljuk megtanulni az elégedettséget, mindenféle hátsó szándék nélkül, csak azért mert Isten Igéje ezt mondja.
Hadd érezze meg rajtad a világ, hogy szentély pitvarában áll, mikor veled van, amikor üzleti, gazdasági téren vagy az élet bármely viszonylatában veled érintkezik. (Kroeker)
Uram, Krisztus Jézus!
Minél hálásabb vagyok Neked, annál elégedettebb is. Kérlek, munkáld ezt bennem napról napra.
Ámen
