Tibor

Uralkodik az Úr! (Zsoltárok 93,1)

Uralkodik az Úr! Ez egy olyan bátor kijelentés, amit hangoztatnunk kellene minél több helyen, fórumon. Hogy miért? Mert nem hiszik el az emberek – olykor még mi sem. Nem csak azért nem hiszik el, mert nem jelenik meg az újságban, hanem azért, mert a világ ma nem erről tanúskodik. Láttunk uralkodót nagy pompába öltözve, igaz ma már tudjuk, hogy uralkodásuk, királyságuk inkább csak látszat. De látunk magunk körül uralkodó divatot – sokakat meg is hódít, mindent megtesznek érte, hogy kövessék. Látunk uralkodó embereket és népeket, akik másokon anyagilag, gazdaságilag uralkodnak. De látunk olyat is, hogy valaki lelkileg uralja a másikat. Lassan már mindenki uralkodik, és talán e között a sok minden között egyik az Isten. De a jövő időszakban már nem az a divat uralkodik, nem az a nemzet, nem az az ember. Az elmúlt időszak uralkodói közül sincs már uralmon a legtöbbje. De az Úr még mindig uralkodik. Nem kirívóan, nem nagyratörően, nem tolongva a jobb pozícióért. Csak a maga helyén – reménység szerint bennünk. Neki ez a terület elég, hogy ma a legnagyobb csodát rajtunk keresztül tegye meg. Menjünk és hirdessük az életünkkel is: uralkodik az Úr.

Mire van szükséged Istenen kívül? Vagy számodra Ő nem elég? (Kempis Tamás)

Uram, Mennyei Atyám! 

Tied a hatalom Mennyen és földön. Ez tény, még ha a látszat mást mutat is sokszor. Engem viszont megnyugtat és boldoggá tesz, hogy Te Úr vagy mindenekfelett. Köszönöm, hogy a Tied lehetek. 

Ámen 

Készíts ingyenes honlapot Webnode