Tibor
Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra… (Zsidók 3,1)
A zsidókhoz írt levél szerzője a 3. fejezet bevezetéseként újból megszólítja a közösség tagjait. Két megszólítást is mond: szent testvéreim és mennyei elhívás részesei. Szent testvérek – ez az a fajta megszólítás, amit jól ismertek a gyülekezet tagjai. Aki hallotta biztos tudta, hogy mit is jelent: testvérnek lenni Jézus Krisztusban, az Ő vére által. De pontosan azért, mert ez gyakori volt, voltak olyanok, akik erre már nem kapták fel a fejüket, hogy akkor ez nekem szól. De ott van a másik megszólítás is: mennyei elhívás részesei. Nem másokat szólít meg a szerző, hanem ugyanazt a csoportot. Erre már sokan felkaphatták a fejüket: hogy micsoda, vagy még inkább kicsoda? Én, mennyei elhívás részese, de hát ki vagyok én? Egy apró pici ember a gyülekezetben, egy gyenge láncszem a nagy egészben. Miféle mennyei elhívás részese vagyok én? Egyrészt nagyon jó, hogy a levél szerzője használja ezt a retorikai, szónoklati fogást: megszólításával nem hagy senkit gondolataiban elkalandozni. De azért ennél több van e két megszólítás mögött. Egyrészt az, hogy a levél szerzője sem több a többieknél. Azért, mert ő levelet ír, még ugyanúgy testvér marad, testvér Jézus Krisztusban. Éppúgy a mennyei elhívás részese, mint az, aki olvassa a levelet. Kapcsolatunk van Jézus Krisztus által egymással – testvérek vagyunk, de kapcsolatunk lehet és kell legyen a mennyei elhívóval, az Úr Jézus Krisztussal is. Bármiféle megszólítást is használunk a gyülekezetben, annak egy célja lehet csak: figyeljünk hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra.
Nem az a fontos, hogy jó lesz a királyi székben ülni, és uralkodni, hanem az, hogy Istent fogjuk dicsőíteni.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Uram az elhívást, mely Tőled van és nekem szól. Ezzel együtt nemcsak Hozzád, hanem lelki testvéreimhez is tartozom.
Ámen
