Tibor
„Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok; mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4:19-20)
Érdemes azon elgondolkodnunk, hogy vajon miért erőtlenek manapság a keresztyén közösségek? Sokféle választ lehet erre adni, de ezek egyike ott van a mai Igénkben: azért, mert erőtlen a bizonyságtételünk. Ha van egyáltalán: az erőtlen bizonyságtétel mögött erőtlen hit van. Ez gyenge embereket mutat, amelynek egyenes következménye, hogy erőtelen egy gyülekezet is. Közös feladatunk tehát a hitünkről, az Úrról bizonyságot tenni. Ez nemcsak a vezetők feladata, hanem mindnyájunké, akik az Úrhoz tartozunk. Egy gyülekezet életének milyensége nem csak a lelkészen múlik (de rajta is), hanem az egész közösségen. Mégpedig azon, hogy együtt, hogyan tudjuk felmutatni az Úrhoz való tartozásunkat. Nincs ember, aki megtilthatná az Úrról való bizonyságtételt. Így vegyük komolyan a hitünket, így valljuk meg szavainkkal és tetteinkkel egyaránt, hogy Jézus követői vagyunk, akiknek vágya, hogy akik még nem tartoznak Hozzá, ők is a megváltást elfogadó, a Megváltó Jézusban bűnbocsánatot és üdvösséget kapó emberek legyenek.
Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni. (Jean Calvin)
Uram, Krisztus Jézus!
Önmagamra kell néznem időnként és megkérdeznem: én mennyivel járulok hozzá a gyülekezet épüléséhez, én hány embernek vallom meg Jézusba vetett hitemet és hány embert hívok el a tiszteletedre. Adj őszinte önvizsgálatot és imádkozó, bizonyságtévő lelkületet.
Ámen
