Tibor
Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak, de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük. (ApCsel 4:13-14)
Kinek, mikor és hol tehetünk bizonyságot a hitünkről? Erre az a legegyszerűbb válasz, hogy bárkinek, bármikor és bárhol. Ez önmagában igaz is, de azért induljunk el valahonnan, ez pedig legyen az otthonunk. A család a legfontosabb terep a bizonyságtételre. Ez a legnehezebb, mert ők ismernek bennünket, ám a nagy kérdés, hogy hiteles hívő emberek vagyunk a szemükben, vagy csak legyintenek? Hiszen nem lehet kisebb célunk, mint az, amit Józsué elmondott: Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk. Természetesen mások felé is küldetésünk van, a barátaink, a szomszédaink, a munkatársaink, az ismerőseink felé is. Örömmondó békekövetek lehetünk, akik ismerik és hirdetik a Szabadító Jézus közénk jövetelének számtalan áldását. Olvashattuk Igénkből, hogy a nagytanács tagjai megdöbbennek azon, hogy Péter és János milyen bátran szólt a hitéről. Tették ezt annak ellenére, hogy iskolázatlan, tanulatlan emberek voltak. Ennek az az üzenete felénk, hogy Jézusról bizonyságot tenni nem csak azok tudnak, akiknek egyetemi diploma van a zsebükben, mert ez nem ettől függ. A bizonyságtétel nem iskolai végzettség kérdése, hanem az Úrral való kapcsolatunk mutatója. Ha szoros kapcsolatban vagyunk az Úrral, ezt el tudjuk mondani másoknak is, ha kevésbé, akkor nehezen beszélünk erről. Csak azt tudjuk megosztani másokkal, ami bennünk van, ami nincs bennünk, azt nem tudjuk átadni senkinek.
Arra vagyok elhívva, hogy az én lényem kicsiny edényébe magának Istennek titokzatos, tökéletes élete csorduljon bele, és megtöltse azt színültig. (Victor János)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy bennem élsz, és ezt megoszthatom másokkal is.
Ámen
