Tibor
„…micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” (Zsolt 8,5)
Életünk során gyakran vetődik fel bennünk a kérdés: ki vagyok én? Ki vagy te? Hogyan definiálnád magad emberként? Nehéz meghatározni: micsoda a halandó, és az emberfia. Hiszen mindig változik, annyiféle arcunk van. Ha egy csecsemőre mutatnánk: íme, ez az ember, akkor arra gondolnánk: íme, ez az ember, a maga tisztaságában, ártatlanságában. Ha egy 20 éves fiatalemberre mutatnánk, akkor pedig arra gondolnánk, hogy íme, ez az ember, erősen, lehetetlent nem ismerő akarattal, vágyakkal, tűzzel, elszántsággal. Ha az elmúlt évek híreiből mutatnánk képeket, amint egy emberekkel telve lévő repülőgépet vezet a biztos halálba egy pilóta, ahhoz is mondhatnánk: íme, az ember, aki önnön fajtája ellen támad, ok nélkül is. Ha egy betegágyon fekvő idős emberre mutatnánk, arra gondolhatnánk: íme, az ember, aki másokra szorult, elesett, törékeny cserépedény formájában. Mennyire más képek, mennyire más arcok, pedig ember mind, akikre igaz: íme, az emberfia. Mi is, mikor melyikkel tudunk azonosulni. Van élethelyzet, amikor az élet királyának, mindenhatónak hisszük magunkat emberként, máskor meg úgy érezzük, semmik vagyunk, tehetetlen porszemek csupán, erőnk pillanatok alatt szétfoszlik. Melyik az igaz, melyikre igaz: íme, az ember? Csecsemőket, ifjakat, gyilkosokat, édesanyákat, aggokat tekintve: ami bennünk dobog, ami éltet bennünket, az ugyanaz. Négyezer éve, és Kr. u. 2017-ben is ugyanazok vagyunk: Isten teremtményei, kegyelemre, megváltásra szorult gyermekei. Csak életünk körülményei, a színterek változnak és különböznek, de az emberi szív és lélek az ugyanaz. Ezért van a Mindenható törődése, naponként tapasztalható gondviselése. Ezért van az Örökkévaló jelenléte a halandó ember perceiben, Lelkének éltető ereje minden szívdobbanásunkban, személyazonosságunktól függetlenül. Kik vagy unk? Halandóak és emberfiai, ugyanakkor drága véren megváltott gyermekek is. Bűnben született, esendő, a gonosz erejével naponként harcoló, elbotló, de megváltott gyermekek. Isten gyermekei.
Örülök, hogy ezek a lapok olyannak mutatnak meg, amilyen vagyok — lármás, teli saját tökéletlenségeim és szenvedélyeim zenebonájával, a bűneim okozta mély, nyílt sebekkel. De akármilyen csupa-rom is a házam, Te [Istenem] ott élsz benne. (Thomas Merton)
Uram, Krisztus Jézus!
A tükörből visszanéző képből sokszor nehéz megállapítanom: ki is vagyok én. Olykor kevesebbnek, máskor talán többnek értékelem, gondolom magam. De köszönöm, hogy látásom tisztaságát formálod; köszönöm, hogy a tudat: teremtett gyermeked vagyok: alázatra is tanít és méltóságra is nevel.
Ámen.
